2012. október 14., vasárnap

Vasárnap a Hagyományok Napja a babahordozóhéten

Idén a Babahordozóhét nemzetközi szlogenje a "Carrying On Tradition - Továbbvinni a hagyományokat". Ennek szellemében a debreceni rendezvény harmadik napján hangsúlyt kap a babahordozás szép hagyományainak témája. Lesz előadás, amiben szó esik a magyar hagyományokról,  meghívott előadónk pedig a világ hagyományos hordozóiról beszél és mutatja meg képekben. A szoptatásról szóló előadást követően pedig népi táncház lesz,  a Bablencse Banda húzza majd a talpalávalót a kicsiknek és nagyoknak. A nap zárásaként tombola húzás, ahol gazdára találhat a sok értékes nyeremény.
Gyere, várunk szeretettel!

2012. október 12., péntek

Első nap végén

Forrás: HajduPress
Bár reggel hűvös volt az idő, mégis sokan eljöttek a babahordozós sétára. A helyi sajtó képviselői is eljöttek, hogy beszámolhassanak az eseményről. Mutatós látványt nyújtott a sok szép színes hordozó, ahogy sétáltunk a Piac utcán, majd Csapó utcán, a járókelők szívesem mosolyogtak vissza az elöl vagy háton hordozott babákra. A Latinovits Kávéházban megálltunk egy közös szoptatásra a Szoptass szabadon kampányhoz csatlakozva, majd továbbmentünk a rendezvény megnyitójára az Ifjúsági Házba. Fedák Sarolta pszichológus előadást tartott a "Hordozás a pszichológus szemével" címmel, majd Madarász Tünde babahordozási tanácsadó workshopon beszélgetett a hordozós Anyukákkal a Hordozós tényekről és tévhitekről. A napot indiai tánc zárta. Mészáros Adrien odisszi táncos, babáját hordozva mutatott be két táncot, majd a jelenlévő Anyukák is bekapcsolódtak egy közös babahordozós táncba.

Ma megkezdődik a Debreceni Babahordozóhét

III. Babahordozó Hét
Forrás: Ölbebaba
A mai programban babahordozós séta, pszichológus és babahordozási tanácsadó előadása, babahordozós táncbemutató és közös bollywoodi tánc lesz. A pontos programot itt találod. A nap folyamán tombolajegyeket is tudsz venni, nyereménysorsolás a vasárnapi záráskor.
Gyere, várunk szeretettel az V. Nemzetközi Babahordozó Hét első napján az Ifjúsági Házban (Simonffy u. 21.)!

2012. október 11., csütörtök

Nyeremények a babahordozó héten

Forrás: Manduca
Vegyél tombola jegyeket a debreceni babahordozóhét folyamán, hiszen akkor tiéd lehet a sok értékes nyeremény egyike: tanácsadás, jóga bérlet, tárgynyeremények, köszönhetően sok helyi vállalkozónak. A fődíj a Babamosoly webáruház jóvoltából egy 50%-os kupon, mely beváltható egy kiváló minőségű német csatos babahordozóra, a Manducára.

A hűséges előadás látogatókat is honoráljuk, még több esélyük lehet a nyerésre: aki 3 előadáson lepecsételteti a hét szórólapját az előadóval, az tombolajegy vásárlásakor a másodikat ingyen kapja.Sorsolás vasárnapi a táncház után.

Várunk szeretettel a Babahordozó Hét eseményein, vegyél részt a  tombola sorsoláson, hogy te lehess a díjak egyikének nyertese!

2012. október 10., szerda

Táncos mulatságok a babahordozó héten

Forrás: www.okobaba.hu
A mulatságról sem feledkezünk meg idén sem! Péntek este Mészáros Adrien odisszi táncos hordozós táncbemutatóját követően lesz lehetőség bekapcsolódni egy kis bollywoodi táncba kicsiknek és nagyoknak. A vasárnapi Hagyományok Napja zárásaként pedig a táncházban a Bablencse Banda fogja biztosítani a talpalávaló muzsikát a babák és kicsik, no meg szüleik örömére.

Várunk téged is, hogy tánccal és zenével is együtt ünnepelhessük a babahordozás hetét!

2012. október 9., kedd

Színes előadás a világ hagyományos hordozóiról

Hmong


A népszerű hordozós blog, a celesztina.blogspot.com szerzője Chikánné Fényes Viktória babahordozási tanácsadó idén ellátogat Debrecenbe, hogy a  hordozó hét alkalmából a debreceni érdeklődőkkel is megismertesse a hordozók színes világát. Előadása az idei hét szlogenje - "Carrying On Traditions - Továbbhordozni a hagyományokat" - jegyében a világ  hagyományos hordozó eszközeiről, hordozási szokásairól fog szólni.

Gyere el te is vasárnap az Ifjúsági Házba meghallgatni Viktória méltán kedvelt előadását!

2012. október 8., hétfő

Babahordozós sétával indul a Hét

Fotó: Kálmán Melinda
Gyere el velünk te is a Babahordozós sétára! 2012. október 12-én 10 órakor a Nagytemplom elől indulunk Szeretnénk megmutatni a járókelőknek, hogy a babahordozás természetes, örömteli, praktikus módja a babákról való gondoskodásnak, a velük való közlekedésnek. Útközben szeretettel invitáljuk majd szórólapokkal az arra járó babás vagy kisgyerekes Anyukákat a hét eseményeire, válaszolunk a kérdéseikre. A séta végén, akik szeretnének csatlakozhatnak a "Szoptass szabadon" kampányhoz is.

Gyere el te is, ha szívesen népszerűsíted a babahordozást! További információ a hét szervezőinél.